Három napja nem alszok, nem eszek…
És szerencse, hogy az influenza a közelemben tarolgat, mert legalább van egy ok, amire rákenhetem az egészet.
Így hát beteget jelentek minden szinten és helyen.
Tehát fekszek az ágyban és amortizálódom egyre lejjebb.
Ja és rettenetesen igazak a közhelyek….
Akinek a lelke beteg….a teste is az lesz.
Töprengek:ebben a mocskos világban, hogy mindent túléljek, nekem is olyanná kell váljak, akik ezt tették velem ?
Vagy tisztán, egyszerűen, őszintén hülyüljek meg ?
Erre jók az ünnepek….mert azért vannak, vagy még sem?
Hogy az ember lánya ágyban húsvétoljon, rázza a hideg a belső láztól, és a főtt sonka puszta gondolatától is hányingere legyen…
A nagyböjt eképpen adott.
Keresztre feszítésem úgy szintén.
Csak a feltámadásom várat magára.
Ma reggelre értem el a mélypontot.
Egyfolytában vetítettem az agyamnak:”segíts…..”
És megérkezett a segítség…
Egy ember, akit már öt éve “ismerek” rám írt.
Különös kapcsolat ez.
Soha nem találkoztunk élőben.
Azt írta, ne hagyd, hogy a seggfejek tort üljenek a gyengeséged felett. Művész vagy, fesd le, amit érzel….
Mire én: felkelni sincs erőm….de elképzelem….
Elképzeltem: egy csomó vámpír tépi szét a testem….
Kristálytisztán láttam az egész képet, mintha tényleg lefestettem volna.
És rádöbbentem, miről szól ez az egész történet.
Arról, hogy hagyom-e , hogy megtegyék velem.
Nem.
Már majdnem elérték a céljukat.
Elég, ha a tükörbe nézek.
Másképp kell csináljam.
Az egészet.
De úgy, hogy közben önmagam maradjak.
Mert különben nem ér semmit sem.
Most itt a húsvét a feltámadásomhoz…
Csak pár nap.
Elég lesz?