Eső

Már nem bánok semmit.
Őrzöm a szívemben.
Egy esős nyári délután emléke.
Szakadó eső….ülünk egy autóban…kezem a kezében…
Egy semmibe révedő meleg barna szempár.
Csend…és az összetartozás érzése…
Ezt a lopott órát köszönöm meg most az életnek.
Akkor néztem így az esőcseppeket.
Nézem, ahogy az üvegnek csapódnak, kis patakok és semmik lesznek.

Boldog voltam akkor, óvatosan, el sem hiszemül.
Nem kellettek a szavak, ahhoz, hogy érezzem a szeretetet.
Ott és akkor csak a szeretet volt. Puhán és melegen átölelt, ringatott kettőnket.
Tudtuk, csak ennyi adatik meg, mert több nem lehet.
Némán szálltam ki az autóból és ahogy visszanéztem, láttam az ő szemében is az esőcseppeket. 

Most is esik.Rá emlékszem.
Most megint itt van velem. Beborít egy régen eltemetett érzés. És a hiány.
Mindenkinél és mindennél jobban kellett nekem.

Ő volt számomra maga az élet.
Vége lett….
Az esőről mindig Ő jut az eszembe.