Tűsarkon éled a napjaidat.
Érzed és tudod a”tűsarkadat”.
Aztán egy este barátnőd elcipel valahova.
És amikor ott vagy, már nincs visszaút.
Körbenézel:hatalmas tornaterem, tele emberekkel.Izmos testek, elszánt tekintetek.
Mindenki ismerőse mindenkinek. Jó kedv, nevetés, és valami furcsát teker mindenki a kezére.
Aztán törölköző és víz a kézbe és elfoglalod a helyed, magad elé teszed őket.
Körülnézel, feltérképezed a szomszédokat, visszanéznek.
Megrémülsz:hol vagyok én most tulajdonképpen?
Megjelenik egy hatalmas ember. Beáll középre. Leesik az állad,csak nézed.
Aztán, ami utána jön, mintha nem is veled történne.
Agy kikapcs, csak a testedre figyelsz.
Már az első őt percben meghalsz, de még nincs vége: hajolsz, guggolsz, bokszolsz a levegőbe .
Nincsen rajtad száraz semmi sem, mire vége lesz, tested sincsen, lebegsz….
Hazavonszolod magad, bezuhansz az ágyba.
Másnap fáj mindened. De valami furcsa boldogságot érzel.
És az elkövetkező hetekben végigcsinálod ugyanezt.
Közben érdekes dolgok történnek veled: már nem akadsz ki a munkahelyeden semmiségeken, bátor leszel, fegyelmezett, meglátod mindenben a lényeget.
Na és persze izmokat növesztesz, és nem csak a testedre.
És egy szép napon így szólsz a főnöködnek, aki helyett dolgoztál már eleget, aki kihasznált, mert úgy gondolta, megteheti veled: Főnök, most szeretném bejelenteni, találtam másik munkahelyet…..
Ő csak bámul, a szeme fent , te meg úgy gondolod, talán egy finom pofon is elkellne, hogy magához térjen….vagy éppen búcsúzóul…..
Este pedig már lelkesen tekered a kezedre a valamit, de már tudod:BANDÁZS a neve.
Kommentek