Az agyamat körülbástyázva mindenféle megszerzett tudásommal, tapasztalatommal, bölcsességgel próbálom zakkant állapotomat magyarázni.
Akárhogy is próbálkozom, ugyanoda lyukadok ki.
Hülye vagyok.
Egy naív idióta.
És csak az a bajom, hogy tudom, soha sem fogok megváltozni.
És akkor most már ez a sorsom is?
Mi a baj velem?
Az, hogy ebben a mocskos világban még tudtam az őszinte szeretetben hinni?
Abban, hogy engem lehet így szeretni?
És akkor már soha sem lehetek boldog?
Vagy változzak meg?
És akkor nem fogok többet ennyit szenvedni?
Mennyi pofon kell még az élettől, hogy ne roggyak össze mindig?
Hányszor kell még magamat összeszedni és újra meg űjra talpraállni?
Erőltessek magamra egy maszkot?
És akkor semmi sem fog fájni?
De most inkább dühöt érzek.
Pokoli,szinte nem is emberi…
Hol van a világ szebbik fele?
Mikor fogom megtalálni?
Vagy talán nincs is?
Csak én akartam benne hinni?
És, ha már hitem sincs?
Akkor mi marad?
Mi?
Kommentek