-És most mit csinálsz?
-Vagyok. Tudod, bizonyos tények megváltoztathatatlanok: megszülettem, vagyok…
-De te nem ilyen vagy. Megváltoztál.
-“Változik a világ, vele változom én is..” Lalalalala…
-Ne változz! Szeretem, ha énekelsz.Mostanában nem szoktál.
Szomorú vagy.
-Nem vagyok. Csendelek. Figyelek. Van úgy, hogy minden csak körülötted történik és nem veled…
– És most ez jó neked?
– Nem jó és nem is rossz. Egyszerűen így van és kész…
-Magányos vagy.
-A lelke mélyén mindenki az. Az életben kapsz utitársakat, akik egy ideig veled vannak, mert dolgotok van egymással, aztán elmennek.
Még a gyerekeid is csak “kölcsönkapod”…Egy időre. És végül egyedül maradsz. Egyedül. Magadnak.
-Én nem hagylak el soha!
-Nem is tudsz! Mert te is én vagyok. Az a bizonyos belső hang…
-Nem akarom, hogy ilyen legyél!
De ilyen vagyok. Most. Hagyj!