Nem akarom megváltani a világot, még csak azt sem tudom, mi válthatná meg…
Csak teszem a dolgom.
Vagy legalább is azt, amit annak hiszek.
De azt tudom, hogy nem tűnünk el nyomtalanul….
Bármerre is visz az utunk….
Valahogy elszomorít az a felismerés, hogy akkor vagyok szerencsés, ha nem találom azt, amit keresek….
Mert így talán nem hagyom abba soha a keresést…
Szeretném magam újra fiatalnak érezni.
Visszakalandozni oda, amikor ártatlan voltam és tiszta….
Keresem az igazságot, de már tudom, hogy az igazság is csak egy illúzió…
Csak azt tudom, hogy ahogy érezzük magunkon az idő múlását, saját halandóságunkat, valahogy próbálunk visszakanyarodni a régi énünkhöz.
A kiindulóponthoz.
Gyerekkoromban óriási titkok tudója voltam.
Aztán minél több tudásra tettem szert, annál kevesebbet tudtam a világról…
Csak az emlékeim szaporodnak…és én egyre elveszettebbnek érzem magam…
Önmagamat keresve, mindig magam elől menekülök csak…
A legfájdalmasabb sikoly hangtalanul szorul a torkunkba…
Örök titok marad mások számára.
Mert egyszer ….mindennek…. úgyis…. vége lesz…
Kommentek